Köszöntő, bemutatkozás
Sok szeretettel köszöntöm a honlapomon.
Elsősorban iskoláknak, óvodáknak, és fenntartóknak szeretnék segítséget nyújtani a neveléssel és oktatással összefűggő feladatokkal kapcsolatosan.
Több, mint 30 éves pedagógusi és vezetői gyakorlatom során szerzett tapasztalatok, és szakmai ismeretek alapján vállalkozom erre a feladatra.
Hiszem, hogy csakis együttműködve és közös munka eredményeként születhetnek jó döntések és szakmailag megalapozott, kidolgozott oktatásirányítási eljárások.
Szakértői munkám során a Zalai Tanügyi Csoport néven közismertté vált szakértő kollégákkal, illetve az ő tudásukat és tapasztalatukat felhasználva végzem a munkámat. www.zalai-iskola.hu
2010.decemberében dr. Bertók Sándor, Bedő Ferenc és Kern Zoltán sokéves együttműködésre, és szakmai elkötelezettségeikre alapozva megalakította az eDidakt Pedagógiai Szolgáltató Kft szervezetet. Pedagógiai szolgáltatásokban azoknak az új kíhívásoknak és elvárásoknak szeretnénk megfelelni, amelyek a konstruktivista tanulásirányítás és tanulásszervezésben fellelhető új szemléletű szakértői feladatokat fogalmaznak meg. Tanulásirányítás, módszertani kultúra segítése, fejlesztése másképpen!
Az elmúlt évtezedben refernciákat szerezetem az alábbi területeken:
Tanügyigazgatás
Intézményátvilágítás
Törvényességi vizsgálat
Iskola és óvoda átszervezés
Minőségfejlesztés
Szervezeti kúltúra mérése, és fejlesztése
Mérés-értékelés
Tantárgyi eredménymérés
Kompetencia alapú mérések másodelemzése
Intézmények tartalmi dokumentumainak átalakítása.
IKT helyzetelemzés
TÁMOP 3.1.4 tanácsadói feladatok ellátása
Informatikai fejlesztések
Pályázatírás
Pedagógiai szakmai szolgáltatóknál szerzett gyakorlat:
Somogy Megyei Pedagógiai Intézet
Zala Megyei Pedagógiai Intézet
OKKER Pedagógiai Szolgáltató
Prekog Pedagógiai Szolgáltató Intézet
Commitment KHT
OPSZI Országos Pedagógiai Szolgáltató Intézet
MFPI
Várjunk...


